Róna József

Róna József

2020. december 13. - 17:26

 

Ösztönös zseni volt, csupán négy elemit végzett és segédmunkásból lett évek alatt ünnepelt szobrász. Következzék a budai Várban pompázó Savoyai Jenő lovasszobrának alkotója, Róna József, akiről azt is tudni lehet, hogy alkotás közben Beethovent hallgatott, bort kortyolt és pipázott. 

1861. február elsején, egy elszegényedett, sokgyermekes családban született Lovasberényben. A szülei a jobb élet reményében költöztek Pestre a gyerekekkel. A kis Józsefnek is munkába kellett állnia, a négy elemi elvégzése után kétkezi munkát vállalt. Volt, hogy asztalos inasként dolgozott, majd Józsefvárosban lett egy szobrászműhelyben segéd. Zsákokat és köveket cipelt, talicskával tolta a kőport. Senki nem gondolta ekkor, hogy néhány évtizeddel később az egyik legismertebb hazai szobrászművész lesz belőle.

Pedig így történt. Hamar kiderült, hogy Róna József ösztönös zseni. Tizennyolc évesen már ösztöndíjasként tanulhatott Bécsben, három éven át a neves német szobrász, Caspar von Zumbusch volt a mestere, majd Berlinben képezte magát. Aztán szépen lassan itthon is megismerték a nevét. 

Még fiatalon a fejébe vette, hogy csak azért elutazik a torinói száműzetésben élő Kossuth Lajoshoz, hogy engedélyt kérjen tőle egy szoborra. Kossuth fogadta, sőt, annyira tetszett neki a fiatal szobrász agilitása (no meg a tervek is), hogy igent mondott. A politikus halála után több csodás Kossuth-szobrot is alkotott Róna József, például Szegeden és Miskolcon is.

Imádta a monumentalitást. Öt-hat méteres szobrokban gondolkozott. 1885-ben megesett, hogy a nagy méretű szobra láttán egy óbudai szőlősgazda a művész modellje iránt érdeklődött, mondván: ekkora talpakkal jól tudná taposni a szőlőt szüret után. 

Róna József aztán egyre-másra kapta a felkéréseket. Így például Erzsébet királyné tragikus halála után Ferenc József osztrák császár és magyar király is felkérte, hogy készítsen szobrot a szomorú sorsú feleségéről. A gödöllői kastélyban találkoztak, Róna József pedig kétféle tervvel érkezett. Mindkettő elnyerte az uralkodó tetszését. Az elkészült szobor ma is látható Gödöllőn, az Erzsébet-parkban. 

A neves szobrász alkotta meg a budai Vár híres lovasszobrát Savoyai Jenőről. Kevesen tudják, a szobor eredetileg Zentán lett volna felállítva, onnan kapott megbízást rá, ám kiderült, hogy a zentaiak a megállapodás ellenére nem tudnak fizetni, így került végül a csodás alkotás a budai Várba.

A szobrászat géniusza egyszerre több művön is dolgozott. Hatalmas műtermet bérelt, ahol, ha éppen ihlete volt, éjjel-nappal csak szobrokon dolgozott. Az ismerősei azt is tudták, hogy alkotás közben szinte mindig ott van a szájában a pipája és az asztalon némi bor, később pedig, idős korában Beethovent hallgatott a gramofonon. 

A zene adott számára inspirációt, éppen ezért rendszeresen a pesti Operába járt. Talán az sem véletlen, hogy a felesége is egy opera-énekesnő lett, Keményffi Gizella, aki mellett élete végéig kitartott. Négy gyermekük született, elsőnek egy fiú, Tibor, majd három kislány, sorrendben Ferike, Katalin és Erzsébet. A Ferike név senkit se tévesszen meg, egy divatos női keresztnév volt a századelőn.

Róna József jó kedélyű, kedves ember volt és érző lélek. Nem véletlen, hogy mikor némileg váratlanul egy vidéki szobor pályázatán nem őt hozták ki elsőnek, aznap este a pesti Fészekben (a kedvenc helyeinek egyike volt) négyszáz művész jött össze, így tüntettek a döntés ellen. 

Szociálisan is érzékeny volt. Az I. világháború alatt, mikor a művészek szinte az összes megrendelésüket elvesztették, sokan pedig a fronton teljesítettek szolgálatot, Róna József segélyalapot hívott életre. Nem meglepő az sem, hogy őt választották meg a Magyar Képzőművészek Egyesületének elnökévé, ezt a tisztséget pedig hosszú ideig betöltötte. 

Trianon után fájdalmasan nyilatkozott az amúgy keveset politizáló szobrász: „Nekem, mint minden más magyar szobrásznak, be kellett látnom, hogy e megnyomorított országban a közeljövőben monumentális kultúrának nincsenek lehetőségei.” Éppen ezért az elmaradó megrendelések miatt visszatért egy időre a kisplasztikákhoz. 

Amikor 70 éves lett, akkor is a Fészekben jött össze a művésztársadalom, a meglepetés pedig az volt, hogy két színész Savoyai Jenő lovasszobrának „öltözött”, az egyikük volt a híres hadvezér, a másiknak pedig a ló szerepe jutott. 

Róna József élete végéig alkotott. A műterméből messzire hallatszott Beethoven muzsikája, mikor pedig hazafelé tartott, a lakása környékén élő kisgyerekekhez mindig volt egy jó szava, a hosszú szakálla miatt csak Mikulás bácsinak hívták a kicsik. 

Idős korában az ars poeticáját is megfogalmazta, ezt is rá jellemző könnyed stílusban: „Azt hiszem, hogy nekünk, művészeknek a művészetet nem magyarázni, hanem – mint a csókot – gyakorolni kell, mégpedig szeretettel. A magyarázást vagy félremagyarázást, azt hiszem, legjobb a hírlapírókra bízni.”

Aztán 1939. december 31-én, az év utolsó napján (más adatok szerint már az új év hajnalán) elvitte a szíve a 78 éves szobrászművészt. A temetése után nem sokkal jött a hír, hogy az utolsó időkben már nem volt pénze arra, hogy fizesse a műterme bérleti díját, így az épület tulajdonosa önkényesen lefoglalta az ott található alkotásokat. 

A kortársai nem tudták, hogy anyagi gondjai vannak. Mert ilyen volt. Ha másnak kellett, segített, de magának nem kért… 

Nyugodj békében, Róna József!