Felkészültünk a 2021-es szezonra

Felkészültünk a 2021-es szezonra

2021. április 10. - 20:26

 

Tim Gábor 2020-ban az utolsó pillanatban, gyakorlás nélkül állt rajthoz a Swift Cup Europe bajnokságon. 4 év kihagyás után tért vissza a pályaautózáshoz, de ez nem látszódott a teljesítményén, egész évben dominált és végül megnyerte a bajnokságot. Idén a bajnoki cím megvédésére készül.

A 2020-as szezon a pandémiás szigorítások miatt később indult, de a szervezők végig tudták vinni a bajnokságot, mely végül négy országba látogatott el, öt hétvége alatt összesen 14 versenyen feszültek egymásnak a pilóták. Tim Gábor hét futamon győzött és szinte minden versenyen dobogóra állt. A szezonzáró hazai hétvégéjén a Hungaroringen biztosította be végül a bajnoki címet.

2021-ben már áprilisban elrajtol a sorozat, ép ott ahol tavaly befejeződött, a Hungaroringen. Az első hétvégén, április 15-17. között összesen három versenyt rendeznek a Swift Cup Europe indulóinak. Ezúttal Tim már nem felkészülés nélkül áll rajthoz, hisz a verseny megelőző hetén egy egész tesztnapra volt lehetősége, hogy a téli szünet után visszarázódjon.

"Nagyon fontos volt, hogy lehetőséget kaptam visszaülni az autóba, rengeteg idő eltelt a szezonzáró óta és szükségem volt a kilométerekre. Már az első körökben éreztem, hogy ez az, ez hiányzott a tél folyamán! A tempó rögtön jó volt, és versenyszimulációk során is jobban tudtam figyelni a gumikra, mint tavaly. Köszönöm a csapatnak, szuper az autó idén is!" - kezdte összefoglalóját Tim.

A bajnoki kezdetre várhatóan 25-30 pilóta érkezik, és sok új vetélytársat kap a 2020-as bajnok.

"Természetesen figyeltem, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi mezőny, hogy fog változni idén. Biztos, hogy most én leszek a célkeresztben, engem akarnak majd elkapni. Ez így természetes. Minél nehezebb, keményebb és szorosabb lesz a bajnokság az jó a nézőknek, és jó nekem is, hisz a sorozat sportértéke csak tovább növekszik. A bajnoki címemet meg szeretném védeni, de tudom, ez nem lesz olyan könnyű. De rajtam nem fog múlni! Jó lenne új támogatókat is magam mögé állítani az esetleges sikerekkel, ezért plusz motivációval várom a szezont." - latolgatta az idei esélyeit Tim Gábor.
A Swift Cup Europe 2021-es szezonja tehát április 15-17. között elstartol a Hungaroringen, majd Ausztriába, Lengyelországba, Szlovákiába és Csehországba is ellátogat. A nemzetközi mezőny idén hat hétvégén küzd meg egymással.

 

A Hungaroring-i hétvége programja:
2021. április 15. Csütörtök
17:35 Szabadedzés

2021. április 16. Péntek
11:35 Időmérés
17:20 Verseny 1.

2021. április 17. Szombat
9:55 Verseny 2.
16:35 Verseny 3.

 

A 2021-es szezon versenynaptára:

 

Hungaroring (HUN)
2021 április 15-17.
Red Bull Ring (AT)
2021 május 21-23.
Salzburgring (AT)
2021 június 11-13.
Poznan (PL)
2021 július 2-4.
Slovakiaring (SK)
2021 augusztus 13-15.
Brno (CZ)
2021 szeptember 3-5.