Megdöbbentő részletek Szilágyi István meggyilkolásáról

Megdöbbentő részletek Szilágyi István meggyilkolásáról

2021. április 02. - 07:18

 

Lassan egy éve, tavaly május 3-án ölte meg fia a színészt, Szilágyi Istvánt. 

Forrás: police.hu

A BRFK Életvédelmi osztályának nyomozói szerint Sz. Péter hosszú perceken át bántalmazta 83 éves édesapját, kalapáccsal többször fejbe verte, fojtogatta, valamint mellkasát is megtaposta. Az idős férfi végül többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Elfogása után az áldozat fiát zavart állapota miatt először kórházba vitték, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. Az elvégzett elmeorvos szakértői vélemény szerint Sz. Péter a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható állapotban volt

A nyomozók rekonstruálták a tragédia napján, illetve az azt megelőző éjszakán történteket is.

A nyomozás alapján Sz. Péter az emberölés előtti éjszaka nyugtalan volt, és szülei közé feküdt le aludni, reggel pedig egy kalapáccsal támadta meg apját.

A gyanúsított édesanyja próbált segíteni férjének, de fiát nem tudta megállítani. Ezután egy közeli üzletbe sietett, és onnan kért segítséget.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett ügyében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadják az illetékes ügyészség részére. (police.hu)