Kissé szeles vasárnap

Kissé szeles vasárnap

2021. március 28. - 05:50

 

Frontátvonulás határozza meg a hét vége hátralévő részében időjárásunkat, majd a jövő héten, péntekig a fölénk érkező meleg levegő alakítja időjárásunkat.

CIVILHETES olvasói fotó

Reggel már csak egészen keleten, északkeleten fordulhat elő egy-egy gyenge zápor, kisebb eső, északnyugat felől többfelé kiderül az ég. Napközben nyugat felől ismét többször megnövekszik a felhőzet, emellett több-kevesebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadék nem várható.
A kissé szeles időben délután 10-15 fokot mérhetünk.

Hétfőn észak felől gyakran megnövekedhet a felhőzet, de gyenge eső legfeljebb estefelé az északkeleti határ közelében fordulhat elő. Északkelet és nyugat, délnyugat kivételével többfelé megélénkülhet az északnyugati szél. Hajnalban -3, +5, napközben 13-19 fok várható.

Orvosmeteorológia

Megszűnik a hidegfronti hatás, de a változékony idő miatt a fokozottan érzékenyek körében még előfordulhat vérnyomás-ingadozás, fejfájás, stressz. A szelesebb tájakon élők nyugtalanságot tapasztalhatnak.

A hő- és komfortérzet ingadozó lesz.

Az óraátállítás is többeknél okozhat panaszokat, így például fáradékonyságot, alvászavarokat.

Öltözzünk rétegesen, és továbbra is erősítsük immunrendszerünket! Fogyasszunk vitaminban gazdag zöldségeket, gyümölcsöket!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.