Fegyveres rablás miatt állt bíróság elé Szegeden egy jogász

Fegyveres rablás miatt állt bíróság elé Szegeden egy jogász

2021. március 01. - 13:26

 

Kilenc év fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség hétfőn a Szegedi Törvényszéken arra a szegedi jogászra, aki tavaly egy pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból.

A kép illusztráció! - Forrás: nepszava.hu

Az 52 éves férfit közfeladatot ellátó személy sérelmére fegyveresen elkövetett rablás kísérletével, fegyveresen elkövetett rablás, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolják.

A más bűncselekmény miatt korábban felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlott a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. Tavaly márciusban köztisztviselői megbízatása azonban megszűnt, egy hónapig még megbízási jogviszonyban alkalmazták.

Miután felélte tartalékait, kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt. Május 21-én egy már évtizedek óta engedély nélkül tartott pisztollyal ment az egyik szegedi postára, ahol csak három alkalmazott tartózkodott. A napszemüveget, szájmaszkot viselő férfi odalépett az egyik ügyfélablakhoz, a betárazott pisztolyt rászegezte az egyik alkalmazottra, és pénzt követelt.

A sértett a pénzes fiók kinyitására készült, de kihasználta a vádlott figyelmetlenségét, felállt, és a kolléganőivel együtt kirohant a hátsó ajtón az utcára, ahol segítséget kértek a járókelőktől. A vádlott ezt látva zsákmány nélkül kiment, majd a kerékpárjával hazatért.

A sikertelen rablás után két nappal a vádlott szájmaszkot viselve egy szegedi virágüzletbe ment be, ahol a korábbi rablásnál használt pisztolyt rászegezte a pult mögött álló nőre és felszólította, hogy adja át a bevételt. A sértett a pénztárgépből öt darab ezer forintos bankjegyet adott át a vádlottnak, és közölte, hogy több pénzt nem ad. Eközben az üzlet hátsó részében tartózkodó másik alkalmazott felhívta a segélyhívót. Ezt a vádlott is észrevette, és elsietett a helyszínről.

A rendőrök a vádlottat még aznap elfogták egy söröző teraszán, majd a lakásán a rablásokhoz használt fegyvert és a pisztolyhoz tartozó lőszereket is lefoglalták.

Az ügyész a vádlott beismerő vallomása esetére kilenc év fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.

A vádlott beismerte bűnösségét, Kóbor Jenő bíró azonban elutasította a vallomás elfogadását. A férfi korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket is szedett, de azt abbahagyta, a bűncselekmények elkövetésekor enyhe fokban korlátozott volt a beszámítási képessége. A bíró ezért szükségesnek tartotta igazságügyi szakértők meghallgatását. (MTI)